Gimnáziumunkban az érettségihez kapcsolódó hagyomány, hogy vizsgabizottságonként a rendes érettségi vizsgán legeredményesebb végzős vizsgázót a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ igazgatója oklevéllel, míg Hajdúböszörmény Város polgármestere jutalomkönyvvel ismeri el.
Az idei vizsgaidőszak legeredményesebb vizsgázói
a vizsgabizottságok által az összteljesítmények alapján meghozott döntése szerint:
a 12/A vizsgabizottságában Sőrés Diána;
a 12/B-ben Péntek Henrietta;
a 12/C-ben Lukács Péter
a 12/E-ben Sztéló Gréta.
Gratulálunk mindnyájuknak és sikeres továbbtanulást kívánunk!
Ezzel a címmel indult el 2023 szeptemberében a Robotika szakkör a gimnáziumban, melyet 2024 augusztusáig az NTP-TEHETSEG-23-0106 azonosítójú „Tehetségközelben”-komplex tehetséggondozó programok támogatása pályázat keretein belül 3 500 000 Ft-tal támogat a Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Tehetség Program.
A szakkörön idén 30 diák három csoportban ismerkedhetett meg újdonságként, a LEGO SPIKE robottal, VR világgal és a támogatásból beszerzett Arduino és Micro:Bit készletekben rejlő lehetőségekkel, valamint fejleszthették tovább tudásukat a LEGO EV3 robotok programozásában.
A projekt során a diákok a JABIL tiszaújvárosi gyárában tehettek pályaorientációs célból látogatást, ahol amellett, hogy végigkísérhették egy áramkör elkészülésének teljes útját, szállító robotot programozhattak, valamint kipróbálhattak egy fejlett AR szemüveget is, amely az ott dolgozók munkáját segítette.
A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium 7.E osztálya a Határtalanul! HAT-KP-1-2023/1-001367 azonosítószámú pályázattal 2024. május 15—17. között Erdélyben járt, hogy megvalósítsa a „Természetjárás Tündérországban” című programját.
A kirándulás előtt a diákok több előkészítő órán vettek részt, hogy minél felkészültebben érkezzenek Erdélybe. Az előkészítő órák során történelmi és kulturális kérdésekkel foglalkoztak, valamint az erdélyi magyarság helyzetét ismerték meg alaposabban. Segítette a felkészülést a Határtalanul! program Barangoló digitális tartalomtár (https://www.okosdoboz.hu/hu-HU/Hatarontuli#), melynek feladatai kiválóan illeszkedtek az órák témájához, és élvezetessé tették a tanulást.
Az utazás első állomásaként Nagyváradra mentek, ahol megismerkedtek a város nevezetességeivel: a Körös-parttal, a Püspöki palotával, a Kanonok sorral, a Püspöki
Székesegyházzal, a Szent László-szoborral. Felidézték Szent László alakját a magyar történelemben és irodalomban, illetve Nagyvárad jelentőségét a magyar irodalom történetében. Ezután rövid kirándulást tettek a Sebes-Körös völgyében Sebesvárhoz és a Király-hágóhoz. Ezt követően ellátogattak a gyönyörű kalotaszegi templomba Bánffyhunyadon. A nap végén elfoglalták a szállásukat Kalotaszentkirályon.
A második nap délelőttjén az osztály felkereste a kalotaszentkirályi Ady Endre Iskolát, ahol találkoztak az ottani hetedik osztályosokkal, és közösen megemlékeztek Ady Endréről, megkoszorúzták a költő szobrát. A második napon két kalotaszegi református templomot is meglátogatott a 7.E osztály: a magyarvalkóit és a körösfőit. Utána Erdély természeti kincseinek felfedezése következett: kirándulás a felszíni erózióval létrejött sziklaképződmények között Almásgalgón, a Sárkányok kertjében.
A harmadik napon délelőtt következett Magyarremete, ahol a falu Árpád-kori
templomát és annak híres freskóit fedezte fel az osztály. Utolsó programként a diákok elmentek Európa egyik leggazdagabb és leglátványosabb cseppkőbarlangjába, a kiskohi-medvebarlangba, megismerték annak történetét, felfedezték kincseit.
A három nap alatt a gyerekek 735 km-t tettek meg, és rengeteg élménnyel gazdagodva tértek haza május 17-én az esti órákban.
Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával.
2024. június 6-án iskolánk 11. A és 11. C osztálya a Nemzeti Összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség támogatásával Kassán járt egy napos tanulmányi kiránduláson.
A diákok megtekintették a kassai Szent Erzsébet Székesegyházat, majd meglátogatták a Magyar Jelenlét Házát, ahol előadást hallgattak meg a Rovás Egyesület jelentőségéről, az általuk szervezett programokról, kiállításokról.
Délután megnézték Sátoraljaújhelyen a 2024. június 4-én átadott Nemzeti Összetartozás Hídját.
Köszönjük a Rákóczi Szövetség támogatását, a Magyar Jelenlét Házának fogadókészségét, valamint Bagdiné Győri Erzsébet és Győriné Ajzner Márta osztályfőnök szervezőmunkáját!
A múzeumi, a könyvtári és a levéltári források felhasználása a tehetséggondozásban – MTM-workshop a hajdúböszörményi gimnáziumban
A gimnáziumunk minősített tehetséggondozó műhelyként szervezett műhelymunkájára, amelyet 2024. június 5-én tarottunk, a városban dolgozó és tanító közgyűjteményi dolgozók és pedagógusok jöttek el.
Gyulai Edit szakértő mesterpedagógus, a gimnázium Szó-kra-tész disputakörének vezetője, magyar–történelem szakos tanár az általa megtartott alkalmon bemutatta, hogy a tehetséggondozás rendelkezésre kapott kereteiben milyen munkát végzett az elmúlt években. Hogyan használta fel a csoportmunka, fakultáció, egyéni tanulói pályázat segítése, tanulók mentorálása, disputakör vezetése során a különféle helytörténeti forrásokat.
Egy-egy projektmunkát részletesen is ismertetett. Pl. az irodalmi sétát Böszörményben, amelyet könyvtári forrásokra és a helyi emlékművekre épített. A következő együttmunkálkodásban az volt a cél, hogy hogyan lehet a tájnyelvet mint a szókincsbővítés eszközét használni a verbális képességek fejlesztésére, ehhez a múzeum szellemi néprajzi gyűjteményét, adattárát és saját tájnyelvi tanulmányát használta fel. Legfrissebb projektként a történelem és a képzőművészet összekapcsolásának lehetőségét biztosította egy tanulói pályázat mentorálásával. Tanulói holokauszt-témában benyújtott pályázatait segítette levéltári források és helyi tárgyi emlékek közös feldolgozásával.
Végül az általa vezetett disputakörben végzett forráselemzést mutatta be. Két helyi jelentőségű szónok (dr. Sarkadi Nagy János és Baltazár Dezső) egy-egy beszédének a tanulókkal elvégeztetett elemzését, majd hogy a tanulók hogyan is írták át ezeket a beszédeket más nézőpontból, közben a múzeumban és levéltárban kutatva. A nagyváradi Ady-líceum disputakörével közös munkálkodásuk egy közös kiadványban is megjelent.
Az előadás sikerét biztosította, hogy jelen voltak, és a témához hozzászóltak a helyi könyvtár, múzeum, és levéltár szakemberei. Bemutatták, népszerűsítették pedagógiai és művelődési tevékenységüket. Az előadás utáni visszajelzések megerősítették, hogy szükség van a könyvtári, múzeumi és levéltári források felhasználására a humán tehetséggondozásban.
Köszönjük tanárnőnek és köszönjük a résztvevőknek!
Köszönjük a Nemzeti Tehetség Központ támogatását!
A XI. Földi János országos természettudományi versenyen a II. korcsoportban Rab Márton 5.E osztályos tanuló harmadik, Pócsi Rebeka 6.E osztályos tanuló negyedik helyezést ért el.
A III. korcsoportban Rab Boglárka 8.E osztályos tanuló első lett és mint a versenytől nyolcadikosként búcsúzó kétszeres győztes, különdíjban is részesült.
A diákok felkészítő tanára dr. Nagy Attila volt.
Gratulálunk!
Az előző tanévben az iskolánk elnyerte az Örökös Ökoiskola címet.
Ennek örömére a gimnázium nyelvtanárai tavaly ősszel nyírfát ültettek, melyet most ünnepélyesen felavattak és örökbe fogadtak.
Gondolataikat egy időkapszulában az utókor számára is meghagyták.
Iskolánk emeleti galériájában a 9.E osztályosok tavalyi tanévben készült alkotásaiból látható válogatás.
Az első félév a 2 iránypontos perspektíva használatáról szólt: aláfestő módszerrel metafizikus utcasarkot ábrázoltak, saját lakóházukat a megtervezett kerttel szerkesztették, festették meg.
A második félév a forgástestek megismerésével, felhasználási lehetőségeivel telt el. A szerkezeti, formakövetővonalas rajzokat követte a formatervezői sorozat.
Az OPUS Titánok energiatudatossági csapatverseny országos döntőjében iskolánk csapata a 4-8. helyen végzett.
A csapat tagjai: Tóth Barbara, Simon Klaudia és Iváncsó Regina 10.C osztályos tanulók.
Felkészítő tanáruk dr. Nagy Attila volt.
Gratulálunk!
Bővebb információ a versenyről: https://www.opustitanok.hu/
2024. április 17-én került megrendezésre az Országos Elsősegélynyújtó Verseny területi fordulója a gimnáziumban.
Az első helyezést elért csapat tagjai: Gellén Gabriella 11.B, Nagy Nikolett 10.A, Szekeres Luca 11.B, Kovács Dominik 11.B és Szabó Lajos 11.B osztályos tanulók.
A második helyezést elért csapat tagjai: Kovács Bence 10.A, Radácsi István 10.A, Trippó Milán 10.A, Varga Attila 10.A és Orbán Sándor 11.C osztályos tanulók.
Felkészítő tanáruk Nagyné Dakos Tímea tanárnő volt. A verseny megszervezésében Ó. Szabóné Sipos Júlia tanárnő segített.
Gratulálunk mindkét csapatnak!
Bővebben: Országos Elsősegélynyújtó Verseny területi fordulója
2024. március 22-én rendezték meg az Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny döntőjét Bonyhádon, ahová gimnáziumunk öt tanulója is bejutott az előző két forduló eredményei alapján: Gál Antónia Dóra 7.E, Máté Rozina 7.E (felkészítő tanáruk dr. Oláhné Szabó Judit), Hagymási Gabriella 9.Ny (felkészítő tanára Maginé Piller Rita), Véber Barbara 9.E (felkészítő tanára dr. Oláhné Szabó Judit) és Papp Veronika 10. E (felkészítő tanára Gyulai Edit).
A diákok nagyon jól szerepeltek a versenyen:
Máté Rozina 7.E országos 2. helyezést ért el.
Gál Antónia Dóra7.E országos 4. helyezést ért el.
Véber Barbara 9.E országos 6. helyezést ért el.
Papp Veronika 10.E országos 4. helyezést ért el.
Hagymási Gabriella 9.E országos 16. helyezést ért el.
2024. március 1-jén rendezték meg Békéscsabán a VII. BSzC Nemes-Linamar Országos Robotversenyt. Általános iskolai kategóriában négy csapatunkat neveztük a versenyre. Tanulóink igen szépen teljesítettek:
A Collingwood Edvárd Kornél és László Tibor István alkotta BIG-E.T. csapat országos 1. helyezett lett, 21 mp alatti időeredményével megdöntve az eddigi rekordokat.
Kiss Dorottya és Nagy Máté Lajos (BIG-Team) országos 5.
Fekete Levente és Szabó Bálint (BIG-Kódoló Kettes) országos 7.
Oláh Roland és Pór Attila (BIG-Program Páros) országos 8.
Felkészítő tanáraik: Oláh Tibor, Oláhné Flinta Marianna és Silye Gábor
2024. március 1-jén rendezték meg Békéscsabán a VII. BSzC Nemes-Linamar Országos Robotversenyt. Általános iskolai kategóriában négy csapatunkat neveztük a versenyre. Tanulóink igen szépen teljesítettek:
A Collingwood Edvárd Kornél és László Tibor István alkotta BIG-E.T. csapat országos 1. helyezett lett, 21 mp alatti időeredményével megdöntve az eddigi rekordokat.
Kiss Dorottya és Nagy Máté Lajos (BIG-Team) országos 5.
Fekete Levente és Szabó Bálint (BIG-Kódoló Kettes) országos 7.
Oláh Roland és Pór Attila (BIG-Program Páros) országos 8.
Felkészítő tanáraik: Oláh Tibor, Oláhné Flinta Marianna és Silye Gábor
SZOCIOGRAMM Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft munkatársa látogatott el gimnáziumunk négy osztályához (10/A–C. és a 11/C) interaktív előadást tartani az adatvédelem, adathalászat, online átverések és hamis nyereményjátékok felismerésének témájában, gyakorlati példákat mesélve. A Médiadetektív címet viselő projekt részeként előzetesen egy kérdőívet töltöttek ki a diákok, aktuálisan hol tart a médiatudatosságuk. Szerencsére az országos átlagnál kicsivel jobban teljesítettek, de fontos ismételten hangsúlyozni e témában a tudatosságukat, a virtuális világ mindennapi használata során.
Egyik osztályunk élményei az osztályfőnök tolmácsolásában:
2024. február 7-én osztályfőnöki óra keretében előadást hallgatott a 10. A osztály a kiberbűnözésről. A téma nagyon hasznos volt, hiszen a számítógépes bűnözés egyre elterjedtebb. Ez a korosztály aktív internethasználó, így könnyen ádozattá válhat bárki, ha nincs tisztában azzal, hogyan kell megkülönböztetni a valódit a hamistól. Erre hívta fel a diákok figyelmét az előadó és a gyakorlati példákon való szemléltetés nagyon tanulságosnak bizonyult. Köszönjük az előadást, hiszen az internet-biztonság napjainkban egyre fontosabbá válik.
Görögh Zsóka 3. helyezést ért el hátúszásban.
Daróczi Panni 5. helyezést ért el mellúszásban.
A 4x50 –es gyorsváltó pedig 1. helyezett lett, tagjai:
Görögh Zsóka, Daróczi Panni, Sóvágó Inez, Subecz Jázmin
Hemrich Milán Ferenc gyorsúszásban 5., hátúszásban 3. helyezést ért el.
Tündik Márta gyorsúszásban 5., mellúszásban 3 helyezést ért el.
Szűcs Petra gyorsúszásban 3., hátúszásban 1. helyezést ért el.
A Ringer Lőrinc; Hemrich Milán; Tündik Márta és Szűcs Petra alkotta gyorsváltó pedig 1. helyezett lett.
Gratulálunk a versenyzőknek, és sok sikert kívánunk az országos döntőre!
Iskolánk csapata nyerte a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának középiskolásoknak kiírt regionális tanulmányi versenyét.
A levelezős fordulók után 13 csapat jutott a döntőbe, ahol a természettudományi tagozatos diákjaink szerepeltek a legjobban.
A győztes csapat tagjai a 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárás során 40 pluszpontot is kapnak.
A csapat tagjai: Görömbey Réka, Molnár Anna és Nagy Márton 12.C osztályos tanulók.
Felkészítő tanáraik: Ó. Szabó Sándor és dr. Nagy Attila.
Gratulálunk!
Robotika Tehetségműhelyünk 32 diákja, 5.- 11. osztályos tanulók pályaorientációs kiránduláson vettek részt. Tiszaújvárosra utaztunk a JABIL gyárat meglátogatni. Ott megismerkedtünk a számos országban jelen lévő cég tevékenységével: elektronikai alkatrészeket fejlesztenek, terveznek, gyártanak és szállítanak az autóipar, ipari technológiai, adattárolási, telekommunikációs és egészségügyi megrendelők számára.
Lehetőségünk volt betekinteni a gyártósor folyamataiba, megtudtuk, hogyan kerülnek a milliméternél is kisebb áramköri elemek a lapkára, hogyan végzik annak minőségellenőrzését mikrométer pontosságú, gigabájtos felbontású fotók segítségével. Kipróbáltuk az üzem területén a betáplált térkép alapján szabadon mozgó MIR szállítókocsit, ami a szenzorainak köszönhetően elkerüli az ütközéseket. A legnagyobb élményt a MS Hololens2 kipróbálása jelentette, ami nagyban hozzájárult az üzem zavartalan működéséhez a világjárvány idején, hiszen szükségtelenné tette a szakemberek távoli kontinensekről való ideutazását a gépsorok átállítása céljából.
Köszönet az üzem munkatársainak a szíves vendéglátásért, a kérdésekre adott, a látogatók életkorának megfelelő válaszokért, és a meglepetés ajándékokért.
Kísérőtanárok a Tehetségműhely vezetői: Oláhné Flinta Marianna, Losonczi László, Silye Gábor
Gimnáziumunk négy osztálya (10/A, 10/B, 11/B, 11/C) bűn- és áldozattá válást megelőző programon vett részt az Impulzus Oktató-Élményközpontban, Debrecenben. A Nyomoz a suli! középiskolásoknak létrehozott projekt keretében, prevenciós céllal ismerkedtek az őket érintő társadalmi veszélyforrásokkal és azok elkerülésének lehetőségeivel. Aktív résztvevőként nyomoztak, gondolkodtak csapatokban, majd közösen derítették fel a nyomozás szálait.
Az egyik osztály (10/B) élménybeszámolója: A program során négy csoportra osztottak minket. A csoportoknak két fiatal eltűnésével kapcsolatban kellett a nyomokat összegyűjteniük, a tanúvallomások alapján és a lány és a fiú szobájának átvizsgálása során minél több információt megszerezniük. A csoportmunkák után együtt kellett összeraknunk a nyomokat, és megtalálni a két fiatalt. A programot nagyon élveztük!
Iskolánk hét tanára sikerrel vett részt a tehetséggondozó pedagógusok támogatására kiírt pályázaton, amelyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelővel együttműködésben a Nemzeti Tehetség Programban hirdetett meg.
A „Köbüki” tehetséggondozó tanári ösztöndíj pályázat célja a magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, digitális kultúra vagy ének-zene szakos, a tehetséggondozásban részt vevő pedagógusok megbecsülése, szakmai elismerése, a tehetséggondozás keretében végzett szakmai tevékenység ösztönzése ösztöndíj-támogatás formájában.
Gratulálunk Bíróné Márkus Andreának, Kissné Horváth Ágnesnek, dr. Nagy Attilának, Oláh Tibornak (ő nincs a képen); Oláhné Flinta Mariannának, Sütő-Oláh Csillának, Tóth Júliának, munkájukhoz jó egészséget, abban sok örömet és sikert kívánunk!
További információ a pályázatról: https://emet.gov.hu/kobuki-tehetseggondozo-tanari-osztondij-2023-a-palyazat-kodja-kobuki-23-2/
Kedvezményezett: Hajdúböszörményi Tankerületi Központ
A projekt tartalma: a felhívás célja a köznevelési intézményekben a korábbinál lényegesen több digitális eszköz lesz napi szinten használatban, ami korábban nem jelentkező kihívást jelent az iskolák elektromos hálózatainak megbízható működésére.
A pályázatban érintett feladatellátási helyek esetében, az épületekben található erősáramú elektromos rendszerek teljes vagy részleges felújítása szükséges a mai kor elvárásainak megfelelő technikai és üzembiztonsági színvonal biztosításához. A felújítás az kiszolgálandó igények felmérése alapján elkészült elektromos terv alapján fog megvalósulni.
A projekt keretén belül a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ fenntartásában működő 5 köznevelési intézmény, 6 feladatellátási helyének villamos hálózata újul meg.
A támogatás összege: 207,76 millió forint
Megvalósítási időszak: 2022.10.17 – 2023.08.31.
A támogatás mértéke: 100 %
Gimnáziumunk idén is elnyerte a Boldog Iskola címet. Az Oklevelet Budapesten, az Erkel Színházban vehette át Drénné Elek Andrea és Spitzmüllerné László Gabriella. Ajándékként elhozhattuk az új Önbizalom Program Kézikönyvet és Munkafüzetet, így tovább színesedik a felhasználható eszköztárunk. Bízunk abban, hogy a Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságóra Programjának élménypedagógiai elemei több osztályközösségben is támogatják, gazdagítják majd a diákok testi-lelki jobb létét!
A gimnázium galériájában tekinthető meg az első rajz tagozatos évfolyam érettségijének 50. évfordulójára rendezett kiállítás, melynek megnyitóját egybekötötték az osztály- ill. évfolyamtalálkozóval. A bemutató ötletgazdája Szilágyi Katalin, a megvalósítás szervezője Nervettiné Fekete Lídia, rendezője és megnyitója Pálfi Gyula, a gimnázium vizuális kultúra tanára.
Bővebben: Az első rajz tagozatos évfolyam érettségijének 50. évfordulójára rendezett kiállítás
Az eseményről, egyik résztvevő diákunk, Kiss Eszter (10.e) írt részletes összegzést, értékelést.
Bővebben: Európa Hét a gimnáziumban - Europa Woche (16–22/9/2023)
Europa Woche (16–22/9/2023)
Megérkeztek vendégeink a németországi Gommernből, a hagyományos diákcsere kapcsolatunk projekthetére, amelynek idén fő témája a zene.
Vasárnap családi programokon vettek részt a fogadó diákok és a vendégek.
Hétfőn ismerkedtek a gimnáziummal: tanórákra ültek be, aztán előkészítették a projektmunkákat.
Délután városunkkal ismerkedtek, majd koncert zárta a napot a Bartók Béla Zeneiskolában.
Kedden egész napos kirándulásra mentek Budapestre, ahol fővárosunk nevezetességeivel ismerkedtek. Ellátogattak a Liszt Ferenc Emlékmúzeumba és a Magyar Zene Házához. A budapesti program dunai sétahajózással zárult.
A szülők, a tanárok és a diákok szavazata alapján az „Év tanára a Bocskai István Gimnáziumban” Alapítvány a 2023. évben is jutalmazta az év tanárát. A 2023. évben az év tanára Csontos Tibor Mihály testnevelő lett. A díjat Dr. Török László alapítványtevő adta át.
Sajtóközlemény
Befejeződött a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ fenntartásában lévő öt intézmény elektromos rendszerének megújítása
2023/08/28
Az EFOP-4.1.12-22 kódszámú „Az állami fenntartású köznevelési intézmények elektromos rendszerének megújítása” pályázati programban a Hajúböszörményi Tankerületi Központ fenntartásában működő öt általános iskola hat feladatellátási helyszínén került sor az elektromos hálózat részleges, vagy teljeskörű felújítására.
A projektben érintett intézmények:
• Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium
• Balmazújvárosi Általános Iskola
• Görbeházi Széchenyi István Általános Iskola
• Hajdúböszörményi Eötvös József Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
• Dr. Molnár István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános és Készségfejlesztő Iskola, Kollégium
A fejlesztés eredményeként a megvalósítási helyszíneken lévő iskolaépületek erősáramú elektromos rendszereiben több tízezer méter vezeték, fő- és szinti elosztók, óraszekrények, megszakítók, villanykapcsolók, dugaszolóaljzatok cseréje, emellett a régi fénycsövek, lámpatestek helyett korszerű világítótesteket felszerelése zajlott le.
A kivitelezési munkálatok befejeződtek, így szeptembertől még korszerűbb infrastrukturális környezetben kezdődhet meg az oktatás. A beruházásnak köszönhetően hosszú távon biztosított lesz a mindennapi tanulást és oktatást elősegítő elektromos hálózati feltétel.
A projekt címe: Elektromos rendszerek felújítása a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ intézményeiben
A projekt azonosítószáma: EFOP-4.1.12-22-2023-00048
A támogatás összege: 300 millió forint
Megvalósítási időszak: 2022.10.17. – 2023.08.31.
A támogatás intenzitása: 100 %
EFOP-4.1.12-22-2023-00048
Elektromos rendszerek felújítása a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ intézményeiben
Kedvezményezett: Hajdúböszörményi Tankerületi Központ
A projekt tartalma: a felhívás célja a köznevelési intézményekben a korábbinál lényegesen több digitális eszköz lesz napi szinten használatban, ami korábban nem jelentkező kihívást jelent az iskolák elektromos hálózatainak megbízható működésére.
A pályázatban érintett feladatellátási helyek esetében, az épületekben található erősáramú elektromos rendszerek teljes vagy részleges felújítása szükséges a mai kor elvárásainak megfelelő technikai és üzembiztonsági színvonal biztosításához. A felújítás az kiszolgálandó igények felmérése alapján elkészült elektromos terv alapján fog megvalósulni.
A projekt keretén belül a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ fenntartásában működő 6 köznevelési intézmény, 7 feladatellátási helyének villamos hálózata újul meg.
A támogatás összege: 300 millió forint
Megvalósítási időszak: 2022.10.17 – 2023.08.31.
A támogatás mértéke: 100 %
Sajtóközlemény
Megkezdődött a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ fenntartásában lévő hat intézmény elektromos rendszerének megújítása 300 millió forint támogatásból
2023/07/14
Az Európai Unió által finanszírozott „Az állami fenntartású köznevelési intézmények elektromos rendszerének megújítása” pályázati programban hat általános iskola – köztük egy sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő intézmény - elektromos hálózatának részleges, vagy teljeskörű felújítását végezzük el. Célunk, hogy még korszerűbb infrastrukturális környezetet teremtsünk a modern kor követelményeihez igazodó nevelő- és oktatómunkához.
A projektben az érintett iskolaépületek erősáramú elektromos rendszereiben több tízezer méter vezetéket, fő- és szinti elosztókat, óraszekrényeket, megszakítókat, villanykapcsolókat, dugaszolóaljzatokat cserélünk, emellett a régi fénycsövek, lámpatestek helyett korszerű világítótesteket szerelünk fel. A fejlesztés eredményeként az érintett intézmények megújult elektromos hálózata lehetővé teszi a számítástechnikai eszközök szélesebb körű alkalmazását, így megfelelő alapot nyújt a tanítási-tanulási folyamat eredményességének növeléséhez.
A projektben érintett intézmények:
A projekt címe: Elektromos rendszerek felújítása a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ intézményeiben
A projekt azonosítószáma: EFOP-4.1.12-22-2023-00048
A támogatás összege: 300 millió forint
Megvalósítási időszak: 2022.10.17. – 2023.08.31.
A támogatás intenzitása: 100 %
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
3. oldal / 4
2025. július 12. Szombat15:30 - 17:0020 éves érettségi találkozó |
2025. augusztus 02. Szombat13:30 - 17:0060 éves érettségi találkozó |
2025. augusztus 23. Szombat15:00 - 17:0010 éves érettségi találkozó |
2025. szeptember 13. Szombat15:00 - 17:00Érettségi találkozó |
2025. szeptember 27. Szombat14:00 - 16:0035 éves érettségi találkozó |
2025. október 04. Szombat14:00 - 17:0035 éves érettségi találkozó |
2025. október 31. Péntek14:00 - 16:0025 éves évfolyamtalálkozó |